Paleo csokis cookie

Mondtam nektek már, illetve a receptjeimből is egyértelműen látszik, hogy szeretem a paleo diétába illeszthető finomságokat, főleg azért, mert nyugodtan lehet velük bűnözni, hiszen nincs bennük “hízlaló” dolog, mint amilyen a fehér liszt vagy a cukor. Ezt a sütit pedig a magallergiások kivételével bárki nyugodtan fogyaszthatja, hiszen egy pillanat alatt elkészül.

A hozzávalók:

  • 2-3 db közepesen érett banán (ne legyen se zöld még, se pedig túl barna)
  • darált mogyoró (az eredeti receptben darált mandula volt, de nekem mogyoróm volt itthon)
  • étcsokidarabok (ebből nyugodtan mehet bele)
  • vaníliaaroma
  • őrölt fahéj

Arányokat azért nem írtam, mert én is csak minden körülbelülre tettem bele.

Az elkészítése gyors és nagyon könnyű! Első lépésben készítsük elő a magot – jelen esetben mi megpucoltuk, és ledaráltuk a mogyorót, ez vette el a legtöbb időt -, majd villával nyomjuk össze a banánokat. Ha pépessé vált, akkor adjuk hozzá a hozzávalókat, keverjük el. Egy tepsit sütőpapírral béleljük, és arra tegyük rá a nagyjából azonos nagyságú cookie-kat, amiket én kézzel lapítgattam, de aki nem szeretné, hogy trugyis legyen a keze, az kanállal is megteheti ezt.

Ezután előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a széle barnulni nem kezd. Ez nálam kb. 20-25 percet jelentett kb. 175 fokos sütőben.

A mennyiségről sajnos képet nem tudok mutatni, ugyanis seperc alatt el lett kapkodva, olyan finom frissen ez a sütemény! Szerintem nem érdemes belőle túl nagy adagot készíteni, ugyanis másnap nekem már annyira nem ízlett.

20151103_180306

Petra

Ha épp nem a Zegyetemi iskolapadot koptatom, akkor szívesen hegesztek egy ékszert vagy épp valami ételt. A kedvenceim az egyszerű, de nagyszerű étkek, amiket 5 perc alatt lehet elkészíteni, de mégis isteni finomak! Ja, meg persze az édességek…